Timo Glock 1982. március 18-án született a németországi Lindenfelsben.2004-ben szerepelt először a Forma1-ben a Jordan csapatnál. 2007-ben a GP2bajnoka, 2008-tól a ToyotaForma1-es csapatának versenyzője. A csapat kiszállása után 2010-ben és 2011-ben aVirginRacing csapatánál versenyezett. 2013 óta a Német Túraautó Bajnokságban (DTM) a BMW csapatánál versenyez. BarátnőjeIsabell Reis, kisfia, Mika 2013-ban született.
Monaco : + Az év legcsillogóbb versenye, a Monacói Nagydíj következik
+ Az év legcsillogóbb versenye, a Monacói Nagydíj következik
Axi (forrás: www.f1h 2008.05.22. 17:12
Újabb fordulójához érkezik a Forma-1-es világbajnokság, a hétvégén 55. alkalommal rendezik meg a szezon legragyogóbb futamát, a Monacói Nagydíjat. A futamot, amelynek első díja nem hiányozhat egyik pilóta vitrinjéből sem, és amelyen mindig történhet meglepetés.
Szokásos futam előtti áttekintésünkben sorra vesszük a pálya paramétereit és rekordjait, felidézzük az egy évvel ezelőtt történteket, illetve arról is beszámolunk, hogy a csapatok miként készültek a hercegség versenyére, amely után a pilóták az idei szezon egyharmadán lesznek túl.
A Monacói Nagydíj azon események közé tartozik, amelyekre a világ minden tájáról érkeznek a hírességek, nem véletlenül tartják a legragyogóbb versenynek, hiszen az egy négyzetméterre jutó drágakövek, brilliánsok számát meg sem lehet becsülni.
A versenynaptárban található legrégebbi utcai pálya
Monaco a Földközi-tenger partján fekvő és Franciaországba ékelődő városállam, az ország államformája alkotmányos monarchia, az államfő a herceg. Monaco igazi adóparadicsomnak számít, magas az életszínvonal, az ott élőknek nincsenek megélhetési gondjaik.
Festői környezetben rendezik a Monacói Nagydíjat
A pályát Monte-Carlo utcáin alakították ki 3340 méter hosszan, a verseny alatt 78-szor kell körbemenniük a pilótáknak a kijelölt útvonalon. A betoncsíkon 12 jobbos kanyar található, és mindössze hét balos, a verseny teljes távja pedig 260 520 méter. A monte-carlói a szezon összes pályája közül a leglassabb, a pilóták ennek ellenére nagyon kedvelik a rendkívül technikás helyszínt. Az aszfaltcsík leggyorsabb pontja az Alagút végén van, azon a ponton közel 290 kilométer per órás sebességet érhetnek el a sofőrök.
A hétvége első napja egyedülálló módon itt a csütörtök, és nem a péntek, Monacóban hagyományosan a hét negyedik napján bonyolítják az első két szabadedzést. Az első Forma-1-es futamot egyébként szinte napra pontosan 58 évvel ezelőtt, 1950. május 21-én rendezték, bár az első versenyre már 1929-ben került sor. A legtöbb győzelmet, szám szerint 14-et, a McLaren szerezte, a pilóták közötti rekordot pedig még a néhai háromszoros világbajnok, Ayrton Senna tartja. A brazil legendai hatszor tudott nyerni a pályán, de Senna indulhatott a legtöbbször a pole pozícióból is, öt alkalommal nem volt gyorsabb nála a kvalifikáción Monacóban.
A versenyen futott leggyorsabb kör a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher nevéhez fűződik, aki 2004-ben érte el az 1:14.439-es időt.
A jelenlegi résztvevők közül, a renault-s Fernando Alonso és a Red Bull Racing veteránja, David Coulthard könyvelhették el eddig e legtöbb győzelmet a hercegségben, korábban mindketten kétszer voltak a legjobbak Monte-Carlo utcáin.
Utcai és így hepehupás pálya révén, az első napon meglehetősen alacsony tapadással kell a sofőröknek megbirkózniuk, ám ahogy telik a hétvége, úgy javulnak egyre jobban a feltételek. Aerodinamikai szempontból Monaco a legmagasabb leszorítóerőt igénylő helyszín az összes nagydíj közül. A mérnököknek olyan beállítást kell találniuk, amelynek révén biztosítani lehet az autó stabilitását a lassú kanyarokban való fékezéskor, illetve a kigyorsításokkor. Ennek különösen nagy jelentősége lesz idén a kipörgésgátló és az egyéb, vezetést segítő elektronika használatának megtiltása miatt.
A Bridgestone a szabályok értelmében természetesen Monacóba is kétféle gumikeveréket hoz, a hétvégén a lágy és a szuperlágy összetételeit hozza magával, amelyeket majd június elején Kanadába is szállítani fog. A gumiszállító cég már korábban elárulta, a tél folyamán módosított a szuperlágy összetételen a csapatok kérésére, ezért most izgatottan várja, hogyan is teljesít majd a versenyben.
A pályához kapcsolódó érdekesség, hogy a pilóták egy kör alatt több mint ötvenszer változtatnak fokozatot, az egész verseny alatt így közel 4150 alkalommal kapcsolgatnak fel- és le a váltóval. A motorok számára kevésbé jelent megterhelést a futam, ugyanis egy-egy körnek mindössze alig több mint negyven százalékában kell padlógázzal autózniuk a versenyzőknek.