Massáé a pole, Hamilton csak negyedik Brazíliában
Axi (forrás: www.f1hirek.hu) 2008.11.01. 23:05
A világbajnoki címre pályázó Felipe Massa a szezonzáró Brazil Nagydíj időmérő edzésén minden tőle telhetőt megtett, hiszen megszerezte a pole pozíciót. Riválisát, az összetettben élen álló Lewis Hamiltont rajta kívül Jarno Trulli és Kimi Räikkönen is megelőzte, de a britnek ez a negyedik hely is elég lenne a bajnoki címhez vasárnap.
Az időjárás ezúttal a barátságosabb arcát mutatta Interlagosban, a pénteki záporoknak már nyoma sem volt, sőt a nap is kisütött, a levegő pedig 22 fokosra melegedett, ami persze még így is elmarad attól, amit a mezőny megszokott Dél-Amerikában.
Első etap
A 2008-as világbajnokság utolsó időmérő edzésének első körét a brazil közönség legnagyobb örömére Nelsinho Piquet teljesítette a Renault-val. Hamarosan érkeztek azonban a többiek is, hiszen a 20 perces első etapban már nincs helye a lazsálásnak.
Nem túlzás azt állítani, hogy a többség ezúttal a két bajnokesélyes szereplésére volt kíváncsi, Lewis Hamilton és Felipe Massa csatájában adott esetben már az időmérő is dönthetett volna, így ők nem hibázhattak.
Az első etap persze még nem róluk szólt, hiszen a McLaren-Mercedes és a Ferrari pilótáinak nem okozott, nem okozhatott nehézséget a továbbjutás, Massa ráadásul a legjobb idő birtokosaként lépett tovább.
Timo Glocknak sem a továbbjutással, sokkal inkább a kettes kanyarral volt problémája. A Toyota német sofőrje keresztbeállt a pályán, de tudta folytatni a körözést.
A két Force Indiának ezúttal is meg kellett elégednie az utolsó rajtsorral, a második legrosszabb csapat címet viszont ezúttal a Williams elcsente a Hondától - bár nyilván nem ez volt a céljuk. Mindenestre sem Nico Rosberg, sem Nakadzsima Kazuki nem kvalifikálta magát a következő etapra. Az ötödik kieső Jenson Button lett a Hondával, aki a pálya mellett pírkolta le autóját.
A továbbjutók közt Rubens Barrichello lehetne a meglepetés, ha nem tudnánk, hogy a hondás brazil a pálya mellett született és ott is nőtt fel, vagyis abszolút hazai környezetben versenyez a hétvégén, ez pedig a jelek szerint nagyon feldoppingolta a rutinos pilótát.
Brazil Nagydíj időmérő 1. etap |
Poz |
Pilóta |
Csapat |
Idő |
Kör |
1. |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:11.830 |
|
8 |
2. |
Kimi Räikkönen |
Ferrari |
1:12.083 |
+0.253 |
7 |
3. |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:12.213 |
+0.383 |
3 |
4. |
Fernando Alonso |
Renault |
1:12.214 |
+0.384 |
6 |
5. |
Timo Glock |
Toyota |
1:12.223 |
+0.393 |
9 |
6. |
Jarno Trulli |
Toyota |
1:12.226 |
+0.396 |
3 |
7. |
Nelsinho Piquet |
Renault |
1:12.348 |
+0.518 |
7 |
8. |
Heikki Kovalainen |
McLaren-Mercedes |
1:12.366 |
+0.536 |
5 |
9. |
Nick Heidfeld |
BMW Sauber |
1:12.371 |
+0.541 |
7 |
10. |
Robert Kubica |
BMW Sauber |
1:12.381 |
+0.551 |
7 |
11. |
Sebastian Vettel |
Toro Rosso |
1:12.390 |
+0.560 |
7 |
12. |
Mark Webber |
Red Bull Racing |
1:12.409 |
+0.579 |
7 |
13. |
Sébastien Bourdais |
Toro Rosso |
1:12.498 |
+0.668 |
7 |
14. |
Rubens Barrichello |
Honda |
1:12.548 |
+0.718 |
8 |
15. |
David Coulthard |
Red Bull Racing |
1:12.690 |
+0.860 |
10 |
16. |
Nakadzsima Kazuki |
Williams |
1:12.800 |
+0.970 |
9 |
17. |
Jenson Button |
Honda |
1:12.810 |
+0.980 |
9 |
18. |
Nico Rosberg |
Williams |
1:13.002 |
+1.172 |
8 |
19. |
Giancarlo Fisichella |
Force India |
1:13.426 |
+1.596 |
9 |
20. |
Adrian Sutil |
Force India |
1:13.508 |
+1.678 |
9 |
Második etap
Massa és Hamilton párbaja a középső negyedórában folytatódott, amit ezúttal Hamilton nyert, ám Heikki Kovalainen és az utolsó pillanatokban robbantó Sebastian Vettel mindkettejüknél gyorsabb volt.
A BMW Sauber már két hete Kínában is enerváltnak tűnt, a német-svájci alakulat lengyel pilótája, Robert Kubica ezúttal is elvérzett a Q2-ben, a lengyel csak a 13. helyről rajtolhat a szezonzárón, ami idei leggyengébb időmérős eredménye.
Kiderült az is, hogy pályafutása utolsó Forma-1-es futamán David Coulthard a 14. pozícióból indulhat majd, a skót csak egy hajszállal volt gyorsabb, mint Rubens Barrichello, akinek jövője továbbra is bizonytalan a Forma-1-ben.
A brazilok Rubinho mellett egy másik honfitársukat is ekkor látták utoljára a nap során - a pályán legalább is mindenképpen -, Nelsinho Piquet ugyanis három századdal lemaradt a Q3-ról. Az ötödik búcsúzú Mark Webber lett, a Red Bull Racing pilótája a 12. rajtkockát szerezte meg.
Brazil Nagydíj időmérő 2. etap |
Poz |
Pilóta |
Csapat |
Idő |
Kör |
1. |
Heikki Kovalainen |
McLaren-Mercedes |
1:11.768 |
|
6 |
2. |
Sebastian Vettel |
Toro Rosso |
1:11.845 |
+0.077 |
7 |
3. |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:11.856 |
+0.087 |
5 |
4. |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:11.875 |
+0.107 |
3 |
5. |
Timo Glock |
Toyota |
1:11.909 |
+0.141 |
9 |
6. |
Kimi Räikkönen |
Ferrari |
1:11.950 |
+0.182 |
6 |
7. |
Nick Heidfeld |
BMW Sauber |
1:12.026 |
+0.258 |
5 |
8. |
Sébastien Bourdais |
Toro Rosso |
1:12.075 |
+0.307 |
6 |
9. |
Fernando Alonso |
Renault |
1:12.090 |
+0.322 |
6 |
10. |
Jarno Trulli |
Toyota |
1:12.107 |
+0.339 |
6 |
11. |
Nelsinho Piquet |
Renault |
1:12.137 |
+0.369 |
6 |
12. |
Mark Webber |
Red Bull Racing |
1:12.289 |
+0.521 |
6 |
13. |
Robert Kubica |
BMW Sauber |
1:12.300 |
+0.532 |
6 |
14. |
David Coulthard |
Red Bull Racing |
1:12.717 |
+0.949 |
6 |
15. |
Rubens Barrichello |
Honda |
1:13.139 |
+1.371 |
6 |
Harmadik etap
A záró 10 percet Sebastian Vettel kezdte a legjobban, a fiatal német azonban nem sokáig állhatott az élen, Felipe Massa bő hét tizedet vert rá. Hamilton első gyors köre nem sikerült a legjobban, a brit az utolsó nagy roham előtt csak a hatodik helyen állt, a ferrarisokon kívül saját csapattársa, valamint Jarno Trulli és Vettel is előtte volt.
Persze a végleges rajtsorrendről az utolsó gyors körök döntöttek ezúttal is, melyre Massa, Hamilton, Räikkönen, Kovalainen sorrendben érkeztek az élmenők.
Massa néhány ezreddel saját legjobbját is megjavította, Hamilton felugrott mögé a második helyre, de Räikkönen nála is gyorsabb volt. A Ferrari azonban nem tudta kibérelni az első rajtsort, Jarno Trulli ugyanis mindenféle előzetes bejelentés nélkül elfoglalt a második pozíciót, Hamilton így a negyedik helyre csúszott vissza.
A világbajnoki címért folytatott csata tehát a vasárnapi versenyen dől majd el, amelyen adott esetben Massának még a győzelem - melynek megszerzésére a pole pozícióból indulva jó esélye van - is kevés lehet, ha Hamilton az első ötben végez. Egyelőre tehát a brit áll jobban, hiszen a negyedik helyről rajtol. Hogy melyikőjük lesz a világbajnok, az a 71 körös futamon fog kiderülni.
Az edzéseredmények alapján Fernando Alonsót talán mindenki előrébb várt, a Renault klasszisa Kovalainen mellől, a hatodik helyről várhatja majd a rajtot. A negyedik sort két német, Vettel és Heidfeld foglalta el, mögöttük pedig Bourdais és Glock zárt.
A 2008-as Forma-1-es világbajnoki sorozat utolsó versenye vasárnap 18 órakor rajtol.
Brazil Nagydíj időmérő 3. etap |
Poz |
Pilóta |
Csapat |
Idő |
Kör |
1. |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:12.368 |
|
6 |
2. |
Jarno Trulli |
Toyota |
1:12.737 |
+0.369 |
6 |
3. |
Kimi Räikkönen |
Ferrari |
1:12.825 |
+0.457 |
6 |
4. |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:12.830 |
+0.462 |
6 |
5. |
Heikki Kovalainen |
McLaren-Mercedes |
1:12.917 |
+0.549 |
6 |
6. |
Fernando Alonso |
Renault |
1:12.967 |
+0.599 |
6 |
7. |
Sebastian Vettel |
Toro Rosso |
1:13.082 |
+0.714 |
7 |
8. |
Nick Heidfeld |
BMW Sauber |
1:13.297 |
+0.929 |
6 |
9. |
Sébastien Bourdais |
Toro Rosso |
1:14.105 |
+1.737 |
3 |
10. |
Timo Glock |
Toyota |
1:14.230 |
+1.862 |
6 |
Brazil Nagydíj
2008. november 2. vasárnap |
Rajtfelállás |
1. Felipe Massa
[Ferrari]
1:12.368 |
|
|
2. Jarno Trulli
[Toyota]
1:12.737 |
3. Kimi Räikkönen
[Ferrari]
1:12.825 |
|
|
4. Lewis Hamilton
[McLaren-Mercedes]
1:12.830 |
5. Heikki Kovalainen
[McLaren-Mercedes]
1:12.917 |
|
|
6. Fernando Alonso
[Renault]
1:12.967 |
7. Sebastian Vettel
[Toro Rosso]
1:13.082 |
|
|
8. Nick Heidfeld
[BMW Sauber]
1:13.297 |
9. Sébastien Bourdais
[Toro Rosso]
1:14.105 |
|
|
10. Timo Glock
[Toyota]
1:14.230 |
11. Nelsinho Piquet
[Renault]
1:12.137 |
|
|
12. Mark Webber
[Red Bull Racing]
1:12.289 |
13. Robert Kubica
[BMW Sauber]
1:12.300 |
|
|
14. David Coulthard
[Red Bull Racing]
1:12.717 |
15. Rubens Barrichello
[Honda]
1:13.139 |
|
|
16. Nakadzsima Kazuki
[Williams]
1:12.800 |
17. Jenson Button
[Honda]
1:12.810 |
|
|
18. Nico Rosberg
[Williams]
1:13.002 |
19. Giancarlo Fisichella
[Force India]
1:13.426 |
|
|
20. Adrian Sutil
[Force India]
1:13.508 |
|