Glock a 10. rajtkockánál jobb eredményre számított
Axi (forrá: www.f1hirek.hu) 2008.11.01. 23:07
A Toyotánál nagy volt az öröm a szezonzáró Brazil Nagydíj kvalifikációja után, hiszen Jarno Trulli a második legjobb időt autózta a Q3-ban, és így az első sorból rajtolhat. Timo Glock is bejutott a top tízbe, és a tizedik helyről kezdhet majd a vasárnapi futamon.
A német pilóta az időmérő edzés után elmondta, hogy bár szombaton sokkal jobban meg volt elégedve autójával, mint pénteken, úgy érzi, jobb eredményt is elérhetett volna.
Timo Glock (10. rajtkocka):
"Keményen dolgoztunk ma, hogy javítsunk a beállításokon, miután tegnap problémáink voltak. Végül délután elfogadható egyensúlyra leltünk. A Q2 alatt jó ritmusban autóztam, és gyorsnak éreztem az autót. Az utolsó előtti körömet sikerült 1 perc 12 másodperc alatt megtenni, a Q2 végén viszont ismét újra a lágyabb keverékű gumikon mentünk ki. Megmenthettük volna azokat az abroncsokat a Q3-ra, ami talán segíthetett volna. A top tíz nem rossz, de egy kicsivel többet is elérhettünk volna."
Pascal Vasselon, kasztniért felelős technikai igazgató:
"Egyértelmű, hogy örülünk a kvalifikáció végeredményének. Jarno számára a dolgok pontosan úgy mentek, mint ahogyan azt várta. Számos jel utalt arra egész hétvégén, hogy nagyon jól érzi magát az autóban, és gyors itt. Ezek után nagyon erős teljesítményt nyújtott, ezért gratulálok neki. Timo jobban küzdött az autó egyensúlyával tegnap, de ma már mindent össze tudott rakni, amikor számított. A két autó nyilvánvalóan más stratégián van, ami, ha figyelembe vesszük a vasárnapra jósolt bizonytalan időjárást, erős pozíciót kellene jelentsen a csapat számára. A gumihelyzet változó, mivel ez a pálya kemény megterhelést jelent az abroncsok számára, de úgy érezzük, hogy mindkét keveréket jól tudjuk kezelni. Ezért most egy nagyon izgalmas utolsó versenyt várunk."
|