Glock az utolsó körben már alig tudta a pályán tartani autóját
Axi (forrás: www.f1hirek.hu) 2008.11.03. 22:23
A Toyota bizakodva várta a 2008-as szezon utolsó versenyét, hiszen Jarno Trulli a 2. rajtkockából indulhatott Brazíliában. Az olasz végül nem tudta ebben a pozícióban befejezni a futamot, de nem maradt pont nélkül, ugyanis 8. lett. Csapattársa, Timo Glock viszont csak a 10. helyről kezdhetett, és végül hatodikként zárt.
A Toyota kockázatot vállalt a futam végén akkor, amikor ismét esni kezdett az eső. A japán csapat ugyanis úgy döntött, hogy nem cseréli le a pilóták versenygépein a gumikat, és ez a döntés különösen Glocknak volt kellemetlen, mivel elvesztette a negyedik helyet. Glock mellett az utolsó kanyarban ment el Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is, a mclarenes így ötödikként célba érve világbajnok lett.
A német pilóta első toyotás évében végül a 10. helyen zárt összetettben, Trulli pedig a 9. pozícióban fejezte be a szezont. A japán gárda pedig 5. lett a konstruktőrök között.
Timo Glock (6. helyezés):
"A verseny végén száraz pályára való abroncsok voltak az autómon, amikor elég jól rákezdett az eső, és szinte lehetetlen volt haladni az utolsó körben. Keményen harcoltam, amennyire csak tudtam, de nehéz volt a pályán tartani az autót és sok helyet vesztettem közvetlenül a kör végén. A legjobb hatban végezni megfelelő eredmény számomra, mert a hétvége korábbi szakaszában szenvedtem az autóval. Nagyon közel voltunk a negyedik helyhez, ezért egy kicsit csalódott vagyok. Végül is ez volt az első szezonom a Toyotával, és elégedett vagyok az egésszel. Az elején nem volt könnyű számomra, de az autó sokat javult, és én is fejlődtem az év során. Hockenheim óta a dolgok pozitívan alakultak számomra, átléptem a célul kitűzött 20 pontos határt, és dobogón is álltam, ami egy jó teljesítmény. Most még keményebben kell dolgoznunk a következő évre, hogy újabb előrelépést érjünk el."
|