Timo Glock: Felipe tudja, hogy nem szándékos volt
Axi (forrás: www.formula.hu) 2008.11.03. 22:26
Timo Glock az események középpontjába került az évad utolsó versenyén. A Toyota versenyzője nem cserélt gumit az utolsó tíz körre, így a bajnoki esélyesek között autózott. Míg eleinte előnyt hozott a döntés, az utolsó körben több pozíciót visszaesett, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is elhaladt mellette.
Felipe Massa már a bajnoki címét ünnepelte, amikor Hamilton lehagyta Glockot, és ezzel bajnok lett. "Nem tudtam, hogy az előzéssel Lewis lesz a bajnok. A saját versenyemre koncentráltam, és nem gondoltam arra, hogy ez bármi szerepet is játszik a bajnoki küzdelemben."
"Nem is emlékszem arra, hogy Hamilton hol hagyott le. Összesen négyen mentek el mellettem, voltak köztük lekörözött pilóták is. Mindenkit biztosíthatok arról, hogy nem adtam át a helyet Lewis Hamiltonnak. Ebben a helyzetben nem gondoltam a bajnoki csatára. Az autóm irányíthatatlan volt a gumik miatt." – jelentette ki a Toyota versenyzője, aki nem akart beleszólni a küzdelembe.
"Sajnálom Felipét, de remélem megérti, hogy a verseny végén már semmit sem tehettem. Sajnálom, mert Felipe előtte is peches volt a sok technikai hibával. Nem lehet egyszerű, ha az utolsó métereken csúszik ki a cím kezedből."
|